Ide gyűjtöm azokat a kérdéseket, amiket az Írj nekem oldalon keresztül küldtetek be. Ha nem találod a sajátodat, ne aggódj, a rendszer lassabb, mint egy negyedéves zárás, de minden sorra kerül.
Sokat keresek, otthonról dolgozom, mégis úgy érzem, belefulladok a feladatokba. Velem van a baj?
Fordítsuk meg a kérdést: elmúlna ez az érzés, ha kiderülne, hogy veled van a baj? Valószínűleg nem.
Ne keress validációt arra, hogy jogosak-e az érzéseid, jogos-e a kimerültséged. „Anyám is dolgozott, mellette három gyereket nevelt, este felkapálta a kertet, miközben vacsorát is főzött…” – teljesen felesleges másokhoz vagy egy ideálhoz hasonlítanod magadat, csak rosszabbul fogod érezni magad tőle.
Inkább próbáld meg azonosítani, hogy mi az, ami a leginkább elszívja az energiádat. Lehet, hogy egész nap multitaskolsz, és ezen nem biztos, hogy segít az otthoni munkavégzés: ha épp nincs feladatod a munkában, lehet, hogy nekiállsz házimunkát végezni. Az is lehet, hogy otthonról nem tartod be a munkaidődet: a gép előtt ebédelsz, túlszaladsz a munkával, akár csak napi 20-30 percet, de ez szépen összeadódik.
Mivel otthon vagy, nem kell utazni, nincs „megy a buszom” típusú végpontja a napi munkának, és minden napközbeni szünet, amit az irodában beszélgetéssel vagy kávézással töltenél, otthon „lógásnak” tűnhet. Így könnyedén elmosódhatnak a határok munka és magánélet között, amitől folyamatos mókuskerékben érezheted magad.
Ne a hatékonyságodat próbáld növelni, hanem ismerd meg és tartsd be a határaidat. Keresd meg, hogy milyen feladatok fárasztanak leginkább, és igyekezz jobban szétteríteni őket, ne sűríts belőlük sokat egy munkanapra. Próbálj rutint építeni, rakj be Out of Office-t ebédidőre és a nap végére, és igyekezz betartani azt.
Fél éve dolgozom a jelenlegi cégemnél, de már keresgélek a LinkedInen, mert nem az igazi. A minap hívott egy HR-es, és szóba került, hogy már váltanék hat hónap után. Volt egy olyan megjegyzése, hogy ez nem lesz szimpatikus a cégeknek, mert nem tűnök lojálisnak. Tényleg ennyit számít a lojalitás?
Szerintem a lojalitás nagyon hasonlóan működik a munka világában, mint a magánéletben. Általában akkor kerül szóba, amikor az út elkezd kissé rögössé válni – magyarán: nem vagy elégedett, mégis tűrsz. Na de miért tűrsz?
Ahhoz, hogy valakihez lojális tudj lenni, először egy működő kapcsolat kell. Egy pozitív minta, amihez az átmeneti hullámvölgy után visszatérhettek, vagy legalább olyan kölcsönös bizalom, ami alapján a jövőre vonatkozó ígéretet elhiheted. Ha valaki már az első pár randin folyamatosan megbánt, nem feltétlenül fogod vele erőltetni a kapcsolatot. Míg ha már régóta együtt vagy valakivel, aki épp nehéz időszakon megy keresztül, sokkal türelmesebb vagy. Szerintem ez a lojalitás.
Ha a cég, ahol dolgozol, az elejétől kezdve nem váltotta be az ígéreteit, nem foglalkozik a problémáiddal – hiába jelezted őket -, vagy simán nem tud rájuk megoldást biztosítani, akkor ott nincs mihez lojálisnak lenni. Legyél inkább lojális saját magadhoz, és keress olyan munkahelyet, amilyenre vágysz.
Kétségtelen, hogy egy vállalat nem jótékonysági szervezet és valóban profitorientált. Ugyanakkor pontosan ezért fontos neki a te egészséged – mármint ezért kéne fontosnak lennie, persze sok olyan cég van, aki szereti saját magát kigáncsolni.
Tegyük fel, hogy nem alibi állásban dolgozol, hanem ténylegesen szükség van a munkádra – mert ha nem így van, és mégis foglalkoztat, akkor az a cég nem is profitorientált.
Ha kiesel a munkából, a feladataidat addig szét kell osztani mások között. Ha van csapatod, az félig-meddig jobb eset, mert valószínűleg nem áll le teljesen a munkád. Viszont ennek az az ára, hogy a csapattársaid, akikre emiatt több feladat hárul, szintén frusztrálttá válhatnak, és ha sokáig áll fenn ez a helyzet, talán ők is elmennek a cégtől további gondokat okozva.
Ha egyedül dolgozol, még rosszabb a helyzet, mert vagy nem csinálja meg senki a munkát és leáll az a folyamat, aminek nyilván lehet csomó negatív következménye, vagy pedig kénytelenek lesznek behívni egy külső céget, ami se egyszerű, se olcsó nem lesz.
Aztán ha fel szeretnének venni valakit a helyedre, akkor a toborzási költség sem elhanyagolható. Ebben nem csak a HR-es és egyéb interjúztatók munkaideje van benne, hanem mondjuk az álláshirdetések, amik elég költségesek lehetnek olyan felületeken, mint a LinkedIn vagy a Profession. Erre még rájöhetnek az egyéb esetleges költségek, mint például a kiszemelt pályázónak a háttérátvilágítása illetve az új belépő inflációt követő bérigénye, ami jó eséllyel magasabb, mint a távozó dolgozó éves fizetésemelésekkel emelkedő kilépő bére – hasonló tapasztalat esetén.
Aztán belép az új ember, aki vagy kap tréninget vagy nem, de ha igen, az további időt emészt fel más dolgozóktól. Ráadásul csak reménykedhetnek benne, hogy nem kamuzott az új kolléga, hanem el tudja látni a feladatot és a cég sem kamuzott akkorát, hogy el akarjon menekülni még a próbaidő alatt. Mert akkor kezdődhet az egész folyamat előlről.
Szóval nettó érvágás elengedni egy jól bevált dolgozót. Olyan céghez, aki ezt nem látja be, pedig nem érdemes ragaszkodni.